"igazi" érzelmek gombnyomásra

Üdvözlök minden kedves érdeklődő olvasót, a mai menű civiláziós betegségeink csapó n+1, avagy a "szeretet lánclevél".
Azért mert dühös vagyok.
Nem konkrétan valakire (akkor neki írnék ugye) hanem úgy álleszcuzámmen arra a korra, ahová eljuottunk.
Miről is van szó? Vannak ugye a lánclevelek, ezeket minenki ismeri, nem mondtam semmi újat, írt már róluk ezerszer az NDK kávéfőző is. a főbb típusokat mindenki ismeri, és valószínűleg olvasatlanúl törli is. Van ugye a "kisgyerekes-megsegítős", a "szerencsehozó mantra-totemes", az "ijesztgetős" (vírus\fizetős lesz a pislogás\ xy cég z akciót tervez, állítsuk le), és még egy csomó, amit biztosan kihagytam. Én azonban most csak egy fajtáról szeretnék szólni, mégpedig az úgynevezett "szeretet-lánclevélről".
Ez a fajta számos alakban jelenik meg, és sokan elolvassák, érzékenyülnek rajta, továbbküldik, és közben eltelnek megható érzések garmadájával. Megjelenése változó lehet, de leggyakrabban van benne pár szívhezszóló frázis a barátság\szeretet\szerelem fontosságáról, esetleg egy halom megható mondat, amit ELVILEG a küldő mond most neked...és a végén az elmaradhatatlan "küld tovább azoknak, akik nagyon fontosak neked!" buzdítás. Szép, nagy, szeretetkör, ahol mindenki egy boldog nagy család.
Delete.
Namost, itt két lehetőség van.
a) Sephiroth egy szívtelen alak, akit nem érdekel senki és semmi, az emberi kapcsolatokról max a bilincs jut eszébe, és ha volt is gyerekszobája, valszeg rá volt írva hogy a monsztert etetni tilos.
b) valami nagyon de nagyon nem kóser azzal az iránnyal, amerre az emberi kapcsolatok haladnak manapság.
Mi is a problémám (feltéve hogy a nyájas olvasót sikerül egy gondolatkisérlet erejéig meginvitálnom a b) opció által nyújtott misztikus lehetőségek szemrevételezésére)? Az, hogy ez az egész bűzlik. mégpedíg attól, hogy ezt úgy hívják, hogy MŰANYAG, csupa nagybetűvel. Nem tudom, az olvasó hogy van vele, de én igyekszem személyes szinten tartani a kapcsolataimat. Ez azt jelenti, hogy ha valakinek azt akarom mondani, hogy szeretem, akkor odaállok elé, és elmondom, ha azt akarom mondani, hogy fontos nekem, úgyszintén, mint ahogy ezt hasonló esetben tőle is elvárom. Ha el akarom mondani, hogy mennyire örülök, hogy a barátomnak tudhatom, akkor szintén fel lehet hívni, oda lehet hozzá menni, vagy esetleg lehet írni egy levelet.
Az ember viszont fura irányt vett az elmúlt 50 (5000?) évben, amit leginkább az "elszigetelődés" fogalmával tudnék jellemezni. Az emberek egyedül vannak, és kitalálták mellé, hogy nekik ez jó. az érzelmek kifejezése a mai társadalomban jó esetben ciki, rossz esetben a gyengeség jele. az embereket a szüleik arra tanítjk, hogy fojtsák el a legszentebb érzéseiket, és éljenek úgy le egy életet, hogy sosem lehetnek őszinték még önnmagukhoz sem. És még csodálkoznak, hogy annyi a lelki sérült, és hogy amerikában mindenkinek pszichológusa van. Mire jó egy ilyen pszichológus? Tulajdonképp arra, amire az Igaz Barát, ha ez a szó még mond valakinek valamit. persze, a Barátság ma már nem érték, sok másikkal együtt eltünt. marad a pszichológus, aki PÉNZÉRT meghallgat, és elmondja, szerinte mit kellene tenned. Ő a legjobb barátod, 100 dolláros órabérért. A techniakai fejlődés csak rátett erre egy lapáttal. látszólag közelebb vagyunk egymáshoz, valójában mégis távolabb, de erről Cadeyrn már rojtosra írta száját.
Az utóbbi időben azonban úgy láttam, van némi remény. Találkoztam pár igazán értékes emberrel, akik még emlékeznek rá, hogyan kellene élni és érezni. És körülnézve is azt látom, hogy az embereknek elegük van az elszigetelődésből, az elidegenedésből, és abból, hogy már lassan a másik szemébe nézni is az erős jellem jele, mert nem maradt más....
Talán változna valami. És akkor jön a technika, és eltorzított, kiforgatott módon tálcán kínálva lenyomja a torkunkon a ,műszeretetet. Mert ezek a lánclevelek ezt kínálják: szép érzések, szép gondoloatok, melyek oly ritkák manapság, és most tessék, valaki GONDOLT RÁD ( rajta voltál a címlistáján) és elküldte CSAK NEKED ezeket a "de fontos vagy nekem" színes világító betűhalmazokat, amiktől akár még könny is szökhetne a szemedbe....dehát ez itt nem az.
A Másik nincs ott. Nem látod, nem hallod, nem öleled át, nem nézel a szemébe. A neved sincs ott sehol. mégcsak nem is Ő találta ki a gondolatokat, vagy ő kereste volna elő a könyvből: úgy kapta valakitől. Az egészben semmi, de semmi személyes, semmi érzés nincs. Lám, az internet újabb frankenstein gyermeke: a személytelen szeretet. fogyaszd egészséggel.
Az emberek megkapják, elolvassk, hüppögnek kicsit, aztán továbbküldik azoknak, akik "fontosak nekik" és ezzel a legtöbben "le is tudták" a dolgot. Milyen szép, a mai elfajzott világban mégis van módja az elfojtásos emernek, hogy kifejezze a másik felé, mit érez. Na persze. Ráadásúl még apropója is van, nem akkor kell, mikor ő jónak látja, hanem amikor kap egy ilyen levelet. olyan szintű autómatizmus ez, ahol az egyént már nagyítóval kell keresni a sorok között.
Ezek a levelek csak tovább mélyítik a szakadékot az emberek között, mert megoldásnak tűnnek. De így sok olyan ember, aki már talán felemelte volna a telefont, most szépen sóhajt egyet, és továbbküldi a kedves sorokat annak, aki pedíg lehet, hogy az ő hangján, az ő szavaival szeretné hallani, amit mondani akar, még ha az csak annyi is, hogy "köszönöm hogy a múltkor meghallgattál".
Ha legközelebb kaptok egy ilyet, gondoljátok át, kiknek akartátok továbbküldeni. aztán töröljétek ki, és emeljétek fel a telefont. És ne azzal kezdjétek, hogy "csak azét hívtalak, mert...."
Felhívtalak.
Csak úgy.
Hallani akartam a hangodat.
És látni is szeretnélek, csak önnmagadért.

A mail account az mail account.
Az ember pedig ember.

Ha csak egy embert rá tudtam ébreszteni ezzel az írással arra, hogy a kettő nem ugyanaz, "lesz még egyszer ünnep a világon"

Köszönöm, hogy végigolvastad

Sephiroth